A Nemzetközi Partnermisszió Magyarországon a '90-es évek első éveiben jelent meg. Macher János (+), németországi lelkipásztor ajánlotta, akinek addig már több jó tapasztalata volt az International Crusades (jelenleg International Commission) texasi székhelyű baptista missziós társasággal.
1992-ben hat magyar gyülekezet fogott össze, és 25 amerikai vendég missziómunkáját igénybe véve evangelizált egy héten keresztül saját környezetében. Ez a hat gyülekezet: Budapest-Pestújhely, Budapest-Rákosszentmihály, Csömör, Kiskunhalas, Soltvadkert és Tompa.
1999-ig csend volt. Ekkor másik öt gyülekezet fogott össze ugyanebből a célból: Budapest-Angyalföld, Budapest-Rákoshegy, Budapest-Rákosszentmihály, Érd és Gödöllő. A következő három évben még Angyalföld, Gödöllő és Vác is megtapasztalhatta e szolgálat áldásait. Emellett még Kárpátaljára is eljutottunk egy amerikai baptistákból álló csapattal.
Nem csak fogadó gyülekezetként szereztünk tapasztalatokat, de néhány alkalommal más ország missziójában is sikerült részt vállalnunk. 2001-ben két lelkipásztor Erdélyben szolgált a román szövetséghez tartozó gyülekezetekben, az év őszén pedig lengyel testvéreinket segítettük a szeptember 11-i események miatt megcsappant tengerentúli csoportokba egy főt delegálva. 2003-ban pedig egy lelkipásztor házaspár egy francia kisvárosban a belga határ közelében szolgált többek között az arabok felé is szolgáló gyülekezetben.
Az Európai Unió területén az IC munkája lassan növekszik. Kelet-Európában, és Közép-Ázsiában rendszeresen szerveznek baptista gyülekezetek ilyen missziót. A világ más tájain gyülekezetek ezrei vesznek részt missziós csoporttal, vagy evangélizációt szervezőként Isten Országa építésében az IC módszereivel.
Hogyan tovább? Lesz-e olyan gyülekezet, vagy csoport, akit Isten Lelke arra késztet, hogy másokkal összefogva, közös erővel harcoljunk azokrt, akik még nem hallották az evangéliumot? |